A jövő Diósgyőrben kezdődik?

A jövő Diósgyőrben kezdődik?

A Semleges Térfél egyik adásában – mint rendesen – kritikai éllel beszéltünk a magyar labdarúgás utánpótlásáról. Emődi Zoltán, saját őszinte stílusában megszólította csapatának utánpótlásképzését. Egy szurkolónak ez meglepetés, nem a szokásos válasz érkezett, egy újabb kitiltás vagy valamilyen hasonló retorzió formájában, hanem egy meghívás. Benczés Miklós, a Diósgyőri Akadémia igazgatója meginvitálta a Semleges Térfél stábját, hogy nézzen bele az általa kritizált munkába, és így alkosson véleményt.

Az MLSZ és más klubok eddigi reakciójához szokott szemünk, fülünk, nem akart hinni érzékelésének.
Meghívnak egy szurkolót?
Beszélgetésre?
Bepillanthatunk a munkába?
Azonnal éltünk a lehetőséggel. A diósgyőri utánpótlás vezetésének becsületére legyen mondva, hogy egész nap, reggeltől késő délutánig velünk foglalkoztak.

 

Egymás után készítettük a beszélgetéseket két edzés vagy vizsgálat között a borsodi klub edzőivel, orvosaival, masszőreivel és mindenkivel, akit csak el tudtunk érni. Mindenki készséges, udvarias és felkészült riportalany volt. Megnéztük az öltözőktől kezdve a fitness-teremig az egész komplexumot. Teszteltünk reflexeket és próbáltunk kondigépet. Bepillantottunk a sportszoftverek, mérőeszközök világába. Benczés Miklós mellett Sütő Szilárd technikai igazgató kalauzolt bennünket. A vezetőség egy prezentációt is bemutatott nekünk, amiben összefoglalták a Diósgyőr klubfilozófiáját, felépítését, működését. Mindenre kiterjedően beszámoltak az eredményekről, és őszintén beszéltek a múlt kudarcairól. A látogatás végén közösen megebédeltünk, majd csatlakozott hozzánk Bódog Tamás, akivel kötetlenül beszélgethettünk a tőle már megszokott őszinte stílusban.

A Diósgyőr alapfilozófiája így néz ki. Mindenki nap mint nap láthatja.

Sokan most azt gondolhatják, egy-egy ilyen látogatással esetleg be akarják fogni a szurkolók száját…Éppen ellenkezőleg!

Kérték, hogy minden problémára mutassunk továbbra is rá őszintén . Mi, így fogunk tenni. Hiszen, mint tudjuk – és ezt a klub minden alkalmazottja külön kiemelte – a labdarúgás ÉRTÜNK, SZURKOLÓKÉRT VAN!

Az egész látogatás tekintetében az a végkövetkeztetésünk, hogy a labdarúgásunk csak úgy tud előrelépni, ha a szakmai munka mellet a klubok kommunikációja, és szurkolóhoz fűződő viszonya is normalizálódik. Ebben történt tegnap előrelépés…

Talán át is írhatjuk a híres idézetet…Kis lépés egy szurkolónak, nagy lépés a Magyar Labdarúgásnak.

A látogatásról készült videókat hamarosan megosztjuk. Addig is tekintsétek meg a bevezetőt.

Attachment

Leave a Comment

(required)

(required)