Mi a realitás? Hol van, hol lehetne és hol kellene, hogy legyen a magyar klubfutball helye a nemzetközi mezőnyben… 

Mi a realitás? Hol van, hol lehetne és hol kellene, hogy legyen a magyar klubfutball helye a nemzetközi mezőnyben… 

SZ Kántor Ákos jegyzete.

Sajnos ennyit tudnak a magyar csapatok a nemzetközi kupaporondon, ha szembejön egy erősebb ellenfél, nincs esély[1]Thomas Doll

Amint az a hazai labdarúgó berkekben járatosak számára ismert, egy magyar labdarúgó csapatnak sem sikerült bekerülnie sem a Bajnokok Ligája, sem pedig az Európa Liga csoportkörébe. Nyugodtan nevezhető ez akár tendenciának is, hiszen a Videoton 2012-es EL-szereplése óta egyetlen magyar klub sem jutott ki a nemzetközi kupaporondra.

A magyar csapatok csalódást keltő szereplése azért is különösen fájó, mivel a BL-selejtezőtől a Honvéd 5:3-as, az Európa Liga selejtezőből a Ferencváros és a Vasas egyaránt 7:3-as, a Videoton pedig 4:0-s összesítéssel búcsúzott. Tényként kijelenthető tehát, hogy egyik magyar érdekeltnek sem sikerült még csak megszorítani sem aktuális ellenfelét. A Videoton mentségére szóljon, hogy ők a Bordeaux kiverésével egy bravúrt véghezvittek, és egyetlen mérkőzésnyire kerültek a főtáblától, más kérdés, hogy sima vereségük miatt ezzel valójában semmit sem értek el.

Az eredmények ismeretében akár jogosnak is vélhetnék Thomas Dollnak, a Ferencváros edzőjének a fent idézett szavait, hiszen a magyar klubfutball a számok tükrében valóban teljesen versenyképtelennek látszik nemzetközi szinten, joggal merülhet fel azonban a kérdés bármely magyar futballrajongóban: vajon valóban törvényszerű, hogy a magyar csapatok csak ennyit érnek nemzetközi viszonylatban?

Csakugyan ez lenne a realitás, a papírforma minden évben a hazai klubok számára az európai kupaporondon?

A most következőkben erre a kérdésre igyekszem választ találni, vagyis objektív adatok, mutatók segítségével annak járok utána, hogy mire lehetnek elegendőek a magyar klubok rendelkezésére álló (helyesebben a zömében közpénzek révén rendelkezésükre bocsátott) lehetőségek, erőforrások nemzetközi szinten, vagyis a mezőny ismeretében mire számíthatunk, vagy számíthatnánk tőlük.

 

Egy szóval: a magyar és a rivális külföldi klubok közötti versenyben, összehasonlításban mi ma a realitás.  

 

1./ Bajnokok Ligája 

Az alábbi táblázatban a Bajnokok Ligája 2017-2018-as kiírásának főtáblás klubjait soroltam fel aszerinti megbontásban, hogy melyek érkeztek ún. topligás, illetve nem topligás bajnokságokból. A megkülönböztetés során – az UEFA koefficiensek szerinti rangsortól eltekintve – a talán „klasszikusnak” mondható felosztást vettem alapul, melyben az alábbi bajnokságokat soroltam a topligák közé: angol, skót, spanyol, portugál, olasz, francia, német, belga, holland.

A megkülönböztetést annak szemléltetése végett tartottam fontosnak, hogy Európa (sőt, talán a világ) első számú nemzetközi kupasorozatában mennyire számítanak egyeduralkodónak az úgynevezett sztár bajnokságok elit csapatai, és mennyire lehet reális esélye egy szerényebb bajnokság klubjainak bejutni a legnagyobbak közé.

[1] http://www.origo.hu/sport/futball/20170721-ferencvaros-midtjylland-europa-liga-visszavago-nyilatkozatok.html

 

 

 

Topligás klubok

 

Nem topligás klubok
Anderlecht (belga) Apoel (ciprusi)
Atletico Madrid (spanyol) Bázel (svájci)
FC Barcelona (spanyol) Besiktas (török)
Bayern München (német) CSKA Moszkva (orosz)
Benfica (portugál) Maribor (szlovén)
Celtic (skót) Olympiacos (görög)
Chelsea (angol) Qarabag (azerbajdzsáni)
Dortmund (német) Shakhat Donetsk (ukrán)
Feyenoord (holland) Szpartak Moszkva (orosz)
Juventus (olasz)  
Leipzig (német)  
Liverpool (angol)  
Manchester City (angol)  
Manchester United (angol)  
Monaco (francia)  
Napoli (olasz)  
Paris Saint-Germain (francia)  
Porto (portugál)  
Real Madrid (spanyol)  
AS Roma (olasz)  
Sevilla (spanyol)  
Sporting (portugál)  
Tottenham (angol)  
Összesen:
23 (72%) 9 (28%)

 

Amint láthatjuk, a Bajnokok Ligája csoportkör résztvevői között valóban abszolút többségben vannak az elit klubok, melyet mi sem szemléltet jobban, mint hogy a nem topligás klubok esetében is többségben vannak a nagyobb gazdasági erővel bíró országok csapatai (mint például a két orosz, vagy a Besiktas személyében a török résztvevő), melyek bajnokságainak színvonala vetekszik némely elit bajnokságéval is.

 

Nem mehetünk el szó nélkül azonban azon tény mellett, hogy a 32 résztvevő közé három „fekete ló” is sikerrel kvalifikálta magát, hiszen futballmúlt, illetve futballkultúra szempontjából egyikük sem sorolható a kontinens elitjébe:

  • az NK Maribor Szlovéniából
  • az APOEL Ciprusról
  • valamint a Qarabag Azerbajdzsánból

 

Mivel gazdálkodásukat illetően semmilyen objektív adatot sem sikerült beszereznem, ezért kénytelen voltam a hazai sportsajtó számára is mértékadónak tartott transfermarkt.de adataira hagyatkozva feltérképezni, hogy ezen klubok játékosállományának értéke, illetve összetétele hogyan viszonyítható a két, magyar viszonylatban legjobb feltételek mellett dolgozó klub keretéhez[1]:

 

 

Szempontok

 

 

Ferencváros

 

Videoton

 

Apoel

 

Maribor

 

Qarabag

[1] Az összehasonlító adatokat 2017. augusztus 30. napján töltöttem le, a piaci viszonyok folyamatos változása miatt ezek azóta akár jelentősen is módosulhattak

 

A keret becsült értéke (EUR) 13,25 millió 12,25 millió 19,2 millió 13,25 millió 12,28 millió
Külföldi játékosok száma a keretben 7 fő 8 fő 18 fő 9 fő 8 fő
Válogatott játékosok száma a keretben 10 fő 8 fő 10 fő 7 fő 13 fő
A keret átlagéletkora 26,5 év 25,8 fő 28 fő 25,2 27,3
Stadion befogadóképessége kb. 23.000 [1] 22.860 12.994 31.200

 

Tudjuk ugyan, hogy egy internetes portál becslései meglehetősen bizonytalanok, nagyságrendi szintű összehasonlításra azonban kétségtelenül alkalmasak, ezért a fenti táblázat adatai alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha csak az anyagi lehetőségeket, és az egyes klubok játékosállományainak körülbelüli értékét vesszük alapul, akkor a magyar csapatoknak is reális esélyük lehetne még akár a Bajnokok Ligája csoportkörbe jutásra is.

A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a 2016-2017-es magyar bajnokságot a Budapest Honvéd FC csapata nyerte, melynek keretének becsült értéke kevesebb, mint 10 millió eurót ér, következésképpen lényegesen versenyképtelenebb volt a nemzetközi színtéren a fenti két magyar klubnál. 

Ez azonban megint csak egy lényeges körülményre hívja fel a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a futballban a feltételrendszer, és a gazdasági háttér ugyan lényeges, de a mérkőzések mindig a pályán dőlnek el, és nem mindig az nyeri a bajnokságot, illetve nem mindig az jut messzebbre a nemzetközi porondon, aki több pénzt tud letenni az asztalra. 

 Azok kedvéért, akik hitetlenkednek a transfermarkt.de becsüléseiben, leszögezem, hogy a három BL-szereplő kis klub közül egyik keretében sem találunk olyan nemzetközi szintű klasszis játékost, akinek a játéktudása messze meghaladná a magyar élklubok meghatározó játékosaiét. A pályára tehát klasszisokkal komolyabb játéktudást egyik nevezett klub sem tud kivinni. 

Szintén a számoknál maradva egy lényeges körülményre szeretném felhívni az olvasók figyelmét: a Bajnokok Ligájában az elit klubok dominanciája tagadhatatlan, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen mezőnybe bekerülni csak rendkívüli áldozatok és nem kevés szerencse révén lehetséges. A statisztika azonban azt is feketén-fehéren bebizonyítja, hogy 32 induló közül 3 – vagyis mintegy a teljes mezőny 10%-a – nem topligás klubok közül került ki, és ráadásul azok között is a talán leginkább lebecsültek közül.

 

A BL-csoportkör tehát reálisan elérhető még a szerényebb költségvetésű, kevésbé magasra értékelt bajnokságokban szereplő csapatok számára is.

 

2./ Európa Liga

Az előző módszer alapulvételével elkészítettem a már ismert – topligás és nem topligás klubok közötti – összehasonlítást az Európa Liga indulói vonatkozásában is. Az eredmény itt még sokatmondóbb, mint a Bajnokok Ligája esetében:

 

 

Topligás klubok

 

Nem topligás klubok

[1] A székesfehérvári klub stadionja átépítés alatt van, ideiglenes otthonának befogadóképessége nem reprezentatív a klub létesítményviszonyait illetően, az pedig sajnos már sohasem fog kiderülni, hogy csoportkörbe jutása esetén melyik stadionban játszotta volna hazai mérkőzéseit

Arsenal (angol) AEK Athén (görög)
Atalanta (olasz) Apollon (ciprusi)
Athletic Bilbao (spanyol) Astana (kazah)
Braga (portugál) Austria Wien (osztrák)
Everton (angol) BATE Boriszov (fehérorosz)
Hertha BSC (német) Crvena Zvezda (szerb)
Hoffenheim (német) Dynamo Kijev (ukrán)
Köln (német) FCSB (román)
Lazio (olasz) Hapoel Beer-Sheva (izraeli)
Lyon (francia) Istanbul Basaksehir (török)
Marseille (francia) Kobenhavn (dán)
AC Milan (olasz) Konyaspor (török)
Nice (francia) Lokomotiv Moszkva (orosz)
Real Sociedad (spanyol) Ludogorets (bolgár)
Villareal (spanyol) Lugano (svájci)
Vitesse (holland) Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Vitória SC (portugál) Östersund (svéd)
Zulte Waregem (belga) Partizan (szerb)
Plzen (cseh)
Rijeka (horvát)
Rosenborg (norvég)
Salzburg (osztrák)
Sheriff (moldáv)
Skänderbeu (albán)
Slavia Praha (cseh)
Vardar (macedón)
Young Boys (svájci)
Zenit (orosz)
Zlín (cseh)
Zorya (ukrán)
Összesen:
18 (37%) 30 (63%)

 

A táblázat alapján világosan látható, hogy az EL esetében a BL-hez képest jelentősen eltolódtak az arányok a nem topligás, és azon belül is a kisebb bajnokságok kevésbé esélyesként rangsorolt klubjai irányába, hiszen az indulók többsége nem a legmagasabban jegyzett pontvadászatokból érkezett.

 

Mivel a csoportkörös klubok jelentős része a magyar élcsapatokhoz hasonló értékű és összetételű kerettel bír, ezért a fentihez hasonló, táblázatszerű összehasonlítás nem volna kellően szemléletes, ezért inkább felsorolásszerűen (és a teljesség igénye nélkül) mutatnék néhány beszédes adatot a fenti kupacsapatok játékosállományának értékét illetően. Csak emlékeztetőül jegyzem meg, hogy ne kelljen visszaolvasni: a Ferencváros keretének értékét 13,25 millió, a Videotonét 12,25 millió euróra taksálta a mértékadó német szakportál:

  • Vardar Skopje játékoskeretének összértéke kevesebb, mint 10 millió euró
  • a Zlín keretében egyetlen válogatott játékos sincs, keretük pedig alig ér többet, mint 10 millió euró
  • az Östersung kerete kb. 8 millió eurót ér
  • a Sheriff Tiraspol keretének értéke nem éri el a 10 millió eurót
  • a Rosenborg és a Zorya keretének értéke nem éri a 17 millió eurót
  • a Skänderbeu keretének értéke nem éri el a 7 millió euró
  • a Partizan és a Crvena Zvezda keretének értéke kevesebb, mint 22 millió euró
  • a BATE keretének értéke kevesebb, mint 17 millió euró
  • az Apollon keretének értéke kevesebb, mint 16 millió euró

A fenti felsorolásban 11 klubot emeltem ki, amelyek a csoportkör mezőnyének mintegy egy ötödét teszik ki, és a játékosállomány értékét illetően nem tesznek túl nagyságrendileg a két magyar élklubon, sőt, egyesek mieinknél jóval szerényebb garnitúrával is oda tudtak érni a legjobbak közé az Európa Liga mezőnyében.

Mi következik a fentiekből? Álláspontom szerint az, hogy a magyar kluboknak igenis lenne helye a nemzetközi mezőnyben, sőt, lehetőségeik alapján legalább egy egyesületünknek ott kellene lennie legalább kétévente az Európa Liga mezőnyében.

 

Meglehetősen kritikus megállapításom kapcsán azonban a becsületesség kedvéért tartozom az olvasóknak egy újabb felsorolással. Következzen azon európai nagyklubok (sőt, mondhatni sztárklubok) felsorolása, melyeknek idén a mieinkhez hasonlóan szintén nem sikerült az EL csoportkörbe jutás, zárójelben azon ellenfelük nevével, mellyel szemben a selejtezők során alulmaradtak:

  • Aberdeen (Apollon)
  • Ajax (Rosenborg)
  • Bordeaux (Videoton)
  • Club Brugge (AEK Athén)
  • Dinamo Zagreb (Skenderbeu)
  • Fenerbahce (Vardar)
  • Freiburg (Domzale)
  • Galatasaray (Ostersund)
  • Gent (Altach)
  • Hajdu Split (Everton)
  • Legia Varsó (Sheriff)
  • Panathinaikos (Athletic Bilbao)
  • PAOK (Ostersund)
  • PSV (Osijek)
  • Sparta Praha (Crvena Zvezda)
  • Sturm Graz (Fenerbahce)

 

Nem kérdés tehát, hogy még az Európa Liga csoportkörébe történő bejutás is rendkívül nehéz feladat, mely a magyaroknál sokkal komolyabb kluboknak sem mindig sikerül, a statisztikák azonban azt mutatják, hogy a mieink rendelkezésére álló – elsősorban gazdasági jellegű – lehetőségekből lényegesen többet ki kellene tudni hozni az arra hivatott vezetőknek, edzőknek és játékosoknak.

Mi a baj?

Látva, hogy a lehetőségek, erőforrások területén nincs számottevő elmaradásunk a nemzetközi kuparésztvevő klubokhoz képest, sőt, a magyar klubok hátországa (elsősorban az anyagiak terén) kifejezetten versenyképes az európai kupamezőnyhöz képest, joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon mégis mi lehet a magyar indulók csúfos fiaskóinak az oka.

Meggyőződésem szerint a probléma legfőbb előidézője, hogy a magyar élcsapatok külföldi riválisaikhoz képest meglehetősen kevés valóban éles mérkőzést játszanak, saját bajnokságukban komoly nyomás alatt, valódi futballhangulatban, és – részben ennek következtében – kevésbé masszívak, stabilak és egységesek a nevesebb riválisaikkal szemben vívott párharcok során.

A magyar bajnokság súlytalanná válása véleményem szerint alapvetően az alábbi tényezőknek tudható be:

  • a mérkőzéseken rendkívül alacsony a nézőszám, mely rányomja a bélyegét a mérkőzések iramára és színvonalára is (mára az nb1 átlag nézőszáma nem haladja meg számottevően az nb2 átlag nézőszámát, mely önmagában is sokat mondó adat)
  • a mérkőzésekről (döntően a szurkolóellenes intézkedések és vezetői hozzáállás következtében) gyakorlatilag teljesen eltűnt a szervezett szurkolás, melynek következtében az egyes összecsapások maradék presztízs-jellege is elveszett
  • szinte teljesen megszűnt az nb1-es nagy klubok dominanciája. A nb1 jelenlegi szűkített, 12-es mezőnyének egyharmadát olyan kistelepülések (Paks, Mezőkövesd, Balmazújváros, Felcsút) csapatai alkotják, melyek gyakorlatilag semmilyen érdeklődést nem képesek generálni, következésképpen az ezen csapatok ellen vívott mérkőzések szinte teljes érdektelenségbe fulladnak
  • a legkisebb klubokban is horribilis fizetésekért játszanak a játékosok, így egyáltalán nincsenek rászorulva, illetve rászorítva a játékosok arra, hogy a nemzetközi porondon értékelhető teljesítményt nyújtsanak, hiszen a számukra is sokkal kényelmesebb, kevesebb erőfeszítéssel járó bajnoki meccseken is milliókat tudnak keresni
  • a klubok vezetői százmilliós, sőt, akár milliárdos nagyságrendű támogatáshoz jutnak, a nemzetközi kupaszereplésük eredményességétől, illetve a hazai nézőszámuk alakulásától függetlenül.

Összességében a magyar klubok tehát évről évre meglehetősen szégyenteljesen beárazzák futballunkat, ez azonban szemmel láthatóan a magyar labdarúgás egyetlen szereplőjét sem készteti különösebb cselekvésre, hiszen ez a működés feltételeit egyáltalán nem befolyásolja hátrányosan. Ez egyértelműen bebizonyítja, hogy a magyar futball egyáltalán nem a „piacról működik”, sőt, még ennek a látszatának a fenntartására sem ügyel.

Ez meggyőződésem szerint egy életveszélyes hozzáállás, hiszen világosan látszik, hogy a jelenlegi szintű finanszírozás hosszú távon nem fenntartható a jelenlegi eredménytelenség mellett, mely a magyar futball rendszerének minden résztvevőjét cselekvésre kell, hogy sarkallja, mindaddig, amíg a „Kánaán-szintű” feltételek még rendelkezésre állnak.

A profi labdarúgás eredményessége és minősége ugyanis alapvetően két objektív értékmérő segítségével határozható meg:

  • a nemzetközi porondon elért eredmények
  • a mérkőzések nézőszáma.

Az első értékmérő tekintetében a legszigorúbb kritikát az UEFA értékelése adja, mely a magyar bajnokságot az európai mezőnyben a 35. helyre rangsorolja, csupán egyetlen helyezéssel megelőzve az albán első osztályt, mely mindenképpen sokat mondó adatnak nevezhető.

Lássuk hát az említett rangsort a teljesség igénye nélkül:

 

1. Spanyol
2. Német
3. Angol
4. Olasz
5. Francia
…9. Ukrán
…12. Osztrák
…20. Lengyel
21. Román
22. Azeri
24. Fehérorosz
26. Bolgár
28. Kazah
29. Szerbia
30. Szlovén
31. Lichtensteini
32. Szlovák
35. Magyar
36. Albán

 

A második értékmérő (nézőszám) tekintetében a helyzet különösebb magyarázatot nem is igényel, hiszen minden hazai futballszereplő számára ismert, hogy manapság egy hazai első osztályú bajnoki forduló teljes nézőszáma még egy kilencvenes évekbeli vidéki (lásd, Győr, Zalaegerszeg, Diósgyőr), vagy Üllői úti rangadó nézőszámát sem éri el.

A fentiekben ismertetett, siralmasnak joggal nevezhető helyzet dacára meggyőződésem szerint a megfelelő létesítmények, anyagi erőforrások és szakember gárda birtokában (szerintem ugyanis nálunk sem dolgoznak rosszabb képességű játékosok, illetve edzők, mint az Európa Liga mezőnyének jelentős részénél) a magyar klubfutball akár rövidtávon (1-2 szezon) is alkalmas lehet arra, hogy rendszeres résztvevője legyen a nemzetközi kupák küzdelmeinek néhány racionális változtatás segítségével.

Módosítási javaslataim röviden:

  • mérkőzésre járást ösztönző intézkedések bevezetése a szurkolók, köztük a szervezett szurkolói csoportok visszacsábítása érdekében, a mérkőzésre jutás és a szurkolók kiszolgálása érdekében kialakított feltételrendszer drasztikus javítása
  • az alsó-és felsőházi rájátszás rendszerének újbóli bevezetése mind az nb1, mind az nb2 esetében
  • az MLSZ által a klubok között szétosztott támogatás összegének a bajnokság átlag nézőszámának és a magyar kupacsapatok nemzetközi kupaszereplésének eredményességéhez kötése
  • az MLSZ által az egyes klubok között szétosztandó támogatások elosztásának az adott klubok átlag nézőszámához, bajnoki szerepléséhez és nemzetközi kupaszereplésének eredményességéhez kötése

Zárszóként: ne feledjük, hogy a magyar labdarúgás még mindig rendelkezik egy kincset érő „aranykártyával”, melyet hatalmas vétek nem kijátszani. Van ugyanis egy aspektusa a labdarúgásnak, melyben meggyőződésem szerint még mindig a világ élvonalába tartozunk, nevezetesen a szurkolás. Láthattuk az erejét az Európa Bajnokságon, és láthatnánk az erejét folyamatosan a bajnoki mérkőzéseken és a nemzetközi kupa összecsapásokon, vezetőink azonban nagyvonalúan lemondanak erről a nem is olyan titkos fegyverről. Ezen talán szerencsés volna elgondolkodni. Ezen és a többi javaslatomon is.

Nem mellesleg szerencsés volna előbb körültekintően felmérni a nemzetközi mezőnyt és azt, hogy mi mindent lehetne kihozni a mi erőforrásainkból, mielőtt – talán puszta kényelmi megfontolásokból – eleve esélytelennek kiáltjuk ki saját magunkat a megmérettetések előtt.

 

 

Attachment

Leave a Comment

(required)

(required)